Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Túrmezei Erzsébet

2011.05.24

Találkozó a jászol mellett

 

Messze vagyunk, s talán magunk vagyunk,

de most találkozót adunk,

és a jászolnál mind - mind ott leszünk.

A Királynak tisztességet teszünk,

a Királynak, aki eljött közénk,

s nem volt hová fejét lehajtsa.

Mi, boldog népe,

odatérdepelünk elébe,

s meghallgatjuk, mi a parancsa:

örömhírt vinni szerteszét!

Világosságot, mert nagy a sötét!

Elhirdetni, hogy Ő itt van jelen!

 

Futni a fénnyel át az éjjelen!

Őrizni reggelig!

 

Szívünk a szent örömmel megtelik.

Hiszen ha ez a Gyermek a miénk lett,

feledtet minden fájó veszteséget,

minden keserű könnyet letörül.

Karácsonyi béke ölel körül.

 

Győzve a távolságon, téren,

boldog betlehemi találkozóra

várlak, testvérem.

 

 

Reggel

 

Köszöntjük ezt az új napot

mindazzal, amit hozhatott.

Ha öröm lesz, ha bánat:

Isten mindent megáldhat.

 

Helmuth Schoepke

Fordította:Túrmezei Erzsébet

 

 

Tavaszi imádság

 

Tavasz! Színek, fények, illatok!

Simogató, meleg sugarak.

Zsendüllő vetések közt járhatok

felhőtlen kék ég alatt.

 

Bimbók bomlanak a fákon, bokrokon...

orgonák nyílnak nemsokára.

S tavaszi reménnyel vágyakozom

" Krisztus jóillatára " .

 

Mert a megújult életekből árad,

s minden virágillatnál édesebb.

Felüdül tőle a fáradt,

begyógyul tőle a seb.

 

Megszépül tőle az élet,

könnyűvé lesz a nehéz.

A szív boldog tavaszra ébred,

segíteni mozdul a kéz.

 

Élő Krisztus, végy lakozást bennünk!

Virágok illatoznak szerteszét.

Segíts a Te jóillatoddá lennünk!

Árasztani szíved szeretetét!

 

 

" Szánd meg, Isten, a magyart! "

Himnuszunk költőjének

 

" Isten, áldd meg a magyart! "

- énekeljük egyre veled.

Hiszen nagyobbat kérni nem lehet,

mert az áldás nyomán bőség terem,

mert az áldás vészben védelem,

viharos nap után boldog derű,

tőle édessé lesz a keserű,

acélozza a lankadt, gyönge kart.

Új meg új reménnyel énekeljük

teveled: " Isten, áldd meg a magyart! "

 

De szívedből a jaj is felbuzog.

Segélykiáltás zárja Himnuszod.

Bűnök mélye, harag villámai

tanítottak égre kiáltani.

Tenger morajlott, messze volt a part...

s felsikoltottál: " Szánd meg a magyart! "

 

Mert láttad bűneink mélységeit.

Láttad, csak szánó irgalom segít,

isteni irgalom és bűnbocsánat.

Segíts hát elsírni ma is utánad

mind, amit Himnuszod kérni akart!

Azt is, hogy " Szánd meg, Isten, a magyart! "

 

 

Kenyérnek jöttél

 

Kenyérnek jöttél éhező világba,

Világosságnak sötét éjszakába,

fényes hajnalnak, örök ragyogásnak,

vak zűrzavarba bizonyos tanácsnak.

Jöttél útnak, igazságnak, életnek,

s kicsiny gyermekként jászolba fektettek,

Jézus, Jézus!

 

Mért sínylődnénk hát éhezve, szegényen,

mért tévelyegnénk világtalan éjben

tanácstalanul és halálra váltan

és úttalan a hazug világban,

amikor benned mindent megnyerhetünk,

kis jászlad elé odatérdepelhetünk,

Jéus, Jézus!

 

 

Gyertya

 

Kis karácsonyfagyertya. Szép fehér.

Felül törött. Talán semmit se ér.

A belén észrevenni már, hogy égett.

S én mégse dobom el mint semmiséget.

Nézem, elémbe állítom,

Majd a kezembe' forgatom.

A cirádáit, ferdeségét,

törött voltát, sok betegségét

mind tudom már, mind ismerem.

Igénytelen, értéktelen.

Szépsége, ékessége, ára

nincs semmi. Mégse dobom el.

Félreteszem karácsonyfára.

Majd a lángjába néz szemem,

s nem lesz nekem

igénytelen, értéktelen.

Sok betegsége, ferdesége,

törött volta nem semmiség-e

ha ott lobog az ágon,

s vezérlőm, világom,

útmutató fény Betlehem felé?

Tekintetem sugarát issza,

lelkem száll századokon vissza:

a nagy csodát csodálja újra

és megremeg belé.

Magában semmi. Félredobnám.

De ha zöld fenyőről ragyog rám,

a szívem fölviszi az égig,

az eget meg lehozza hozzám.

Kezembe ' forgatom, nézegetem,

s valami egyre azt súgja nekem,

hogy ez a kis gyertya az életem.

Görbe, törött, beteg.

Valami, amit senki nem keres,

mert észrevenni nem is érdemes,

Végigélni se volna érdemes,

ha nem lenne karácsony...

ha ki nem gyúlhatnék sokadmagával

karácsonyesti csodálatos fákon...

ha Betlehem felé utat mutatva,

nem ragyoghatna, nem világolhatna,

végigélni se volna érdemes.

De van karácsony, s én úgy szeretem

kis gyertyaéletem.

Ameddig karácsonyra vártam,

értelmét, célját soká nem találtam.

Míg egy szép angyalénekes,

halk estén Betlehembe értem,

s fel nem ujjongtam: " Most már értem,

Most már tudom, miért is élek

ezen a nagy sötét világon:

hogy világítson kicsi gyertyalángom

előre, Betlehem felé,

és megváltatlan, Megváltóra váró

sok emberszív dobbanjon meg belé. "

Kis karácsonyfagyertya. Szép fehér.

Felül törött. Talán semmit se ér.

De ha zöld fenyőről ragyog rád,

a szíved felviszi az égig,

az eget meg lehozza hozzád.

 

 

"Minden évben?"

 

Indulunk újra Golgota felé.

Utunkra már a kereszt vet árnyat,

de rajta túl húsvét öröme vár.

S kis Balázs csodálkozva kérdi:

"Minden évben meghal?

Minden évben feltámad?"

 

Nem, kis Balázs, Ő egyszer halt meg értünk,

egyszer támadt fel győzelmesen!

De hosszan tépelődöm,

gyermeki kérdéseden.

 

"Minden évben?" Csaknem kétezer éve

minden évben kísérjük Őt

a fájdalmak tövises útján,

s ujjongunk üres sírja előtt.

"Minden évben?" Milyen év volna,

hol várna békesség és menedék,

ha szenvedését, szent halálát,

feltámadását elfelejtenénk?!

Ha nem zengne többá Bach Passiója,

ha nem őrizné az emlékezet

azt a golgotai keresztet,

amelyen Jézus értünk vérezett!

 

"Minden évben?" Tűnhetnek századévek,

és száguldhatunk kétezer fele,

a kereszt ma is egyetlen reménység,

a kereszt ma is győzelem jele.

Minden évben elindulunk feléje.

Nem temetik el tűnő századok.

S akkor találunk erőt, békességet,

ha a keresztfa titka felragyog!

 

 

Gyökerek

 

Égbenyúló, ezüstszürke törzsek:

bükk-orgonasípok.

Szálegyenest a magasba törnek.

 

De most egyiküknek az útszélen

koronája helyett

vízmosta, izmos gyökereit nézem.

 

Tárul a fák földberejtett titka.

Hiszen a gyökerek

szívják az életerőt ágaikba.

 

Megfogódznak a talajban mélyen,

s ha zúg a zivatar,

tartják a fát szálfadöntő szélben.

 

Ezüsttörzsű, szép bükkóriások,

mennyi gyökeretek

lehet mélyen, ahova nem látok!

 

Gyökeretek arról vallat engem,

mennyi rejtett gyökér

fogódzik Krisztusba életemben,

 

hogy viharokban is erősen álljak,

ki ne száradjak,

életnedvet, új erőt találjak.

 

Gyökerek, mások szeme elől mélyen

elrejtett gyökerek,

növekedtek-e a nyár csendjében?

 

Áradhat-e győzelmesen bennem

Krisztusom ereje,

hogy a csendben új gyümölcsöt teremjen?

 

Új gyümölcs, mit maga Krisztus érlel!

Segítsen ez a csend

Őt ölelni egyre több gyökérrel!

 

 

Mély barázdák

 

Mély barázdát szánt Mestered?

Mélyebben hasít ekéje?

Több fájdalmat jutttat neked?

Több áldást is rejt beléje!

 

Mert a sebzett, tépett földbe

legdrágább magvát hullatja.

S ha kizsendül üde zöldje,

öntözgeti, ápolgatja.

 

Sarjad. Gyökere a földben

csuda-mélységeket ér el,

és amikor szárba szökken

dúsgazdag gyümölcsöt érlel.

 

Rádöbbensz a nagy titokra,

hogy a legfájóbb gyötrelem

a legszebb aratást hozza:

sose sejtett áldást terem.

 

J. Kroeker után németből fordította Túrmezei Erzsébet

 

 

Csodákra emlékezni jó!

 

Határkőnél hittel megállni,

határköveknél visszanézni,

hálás szívvel múltat idézni:

csodákra emlékezni jó!

 

Meglátni, hogy minden utunkat

hű és hatalmas kéz vezette,

javunkra szolgált minden tette:

csodákra emlékezni jó!

 

Látni, hogy át a viharon, vészen

hű Mesterünk hogyan segített,

éjekre fényt hogyan derített:

csodákra emlékezni jó!

 

Határköveknél hálát adni,

és hallelujás köszönetben

méregetni, mi mérhetetlen:

csodákra emlékezni jó!

 

Messzi évekre visszanézni,

és számbavenni ezer áldást,

erőt, kegyelmet, megbocsátás:

csodákra emlékezni jó!

 

Hallelujás hálaadással

leborulni egy határköre,

s elindulni hittel előre,

amerre hív az égi szó.

 

 

Megyünk, amerre

szava vezérel.

Megitat minket

patak vizével.

Suhannak már a

fekete szárnyak;

Isten hollói

sebesen szállnak.

 

Megyünk...

s a szívünk

nem kérdez mit sem.

Testvérem, ne félj!

Velünk az Isten.

 

 

Most más madár dalol

 

Mióta Jézus Krisztus velem jár,

elhalgatott a fekete madár,

mely minden év után azt sírta: Kár!

 

Végig az úton, tűnő éveken

azóta más madár dalol nekem.

Erőm újul a csengő éneken.

 

Ha hervad a százvirágú tavasz,

arról dalol, hogy Jézus ugyanaz,

akár virág nyit, akár tél havaz.

 

Ha évek után évek tűnnek el,

és egyre sebesebben szállnak el,

- az örök ifjúságról énekel.

 

Arról, hogy mindig új a kegyelem,

és mindig egy, aki itt jár velem

fénylő nappalon, sötét éjjelen.

 

A célról, amint hívogatva int,

s minden lépéssel közelebb megint...,

melyért könny, küzdelem megérte mind.

 

Előttem száll, és énekel nekem.

Énekeit vele zümmöghetem,

amint megyek át tűnő éveken.

 

Újulva hallgatom új dalait,

amint reájuk sorra megtanít

a csodaszárnyú, szent madár: a HIT.

 

 

Uram, Te előre mentél

 

Uram, Te előre mentél,

hogy helyet készíts nekünk.

Jöjj vissza, hogy fogadj minket,

amikor Hozzád megyünk!

 

Tedd erőssé lépteinket,

ha ösvényeden megyünk,

el ne mulasszuk kegyelmed,

tartsd éberen figyelmünk!

 

Míg azon az új reggelen,

amely ma még rejtve van,

áldást zenghetünk majd Neked,

szívünk mélyéből, Uram!

 

Németből fordította Túrmezei Erzsébet

 

 

Nem nézek vissza

 

Elmúlt tavaszok illata kísér,

de nem nézek vissza reájuk.

Új felé sietek.

Hervadt tegnapok siratója

nem lehetek.

Még a régi csoda is sápadt

és színtelen.

Megyek előre. Új csodák várnak,

új kegyelem.

 

Hogyha az este lágy ölelése

elaltatott,

levetem a régit, s új dallal köszöntöm

az új napot.

 

 

Karácsonyi imádság

 

Drága Jézusom, énekkel áldlak.

Téged magasztallak, Téged imádlak.

Hadd szeresselek, hadd szolgáljalak,

soha semmivel meg ne bántsalak!

Vezérelj szüntelen!

Maradj velem!

 

Ismeretlen szerző után németből fordította Túrmezei Erzsébet

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.