Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Dráma

2011.06.03

Csendszimfónia

Egy zenész, Glenn Holland nehéz időket él és kényszerűségből elvállal egy középiskolai zenetanári állást. Arra számít, hogy tanárként nem lesz nehéz dolga és majd a teljes nyár rendelkezésére fog állni, hogy zenét szerezhessen. A film tanári karrierjének 30 évéről beszél, mely idő alatt soha sincs ideje önmagára. Az életet diákjai zenei készségének fejlesztése és jellemük formálása tölti ki. Időközben mind ő, mind pedig a diákjai komoly változáson mennek át. Noha soha sem lett belőle gazdag és híres zeneszerző, a diákok megváltozott élete lett a főműve: a Csendszimfónia.

 

Nevem Sam

Sam egy szellemileg fogyatékos egyedül élő apa, akinek van egy gyönyörű 7 éves kislánya (Lucy). Sam nagyon szereti őt és csodálatos a kapcsolatuk egymással. Az állam meg akarja őt fosztani Lucy-tól tekintettel arra, hogy fogyatékossága miatt egyedül nem lesz képes felnevelni őt. Ezért Sam arra kényszerül, hogy ügyvédhez forduljon, hogy visszaszerezze lányát. Az ügyvéd, aki elvállalja az ügyet a legmegfelelőbb ember - nagyon okos és nagyon érti a szakmáját. Ahogy mélyül kettejük kapcsolatata, a film elkezdi bemutatni a hasonlóságokat és különbségeket Sam és az ügyvédnő között. Az utobbinak van egy fia és egy sikeres férje. Bár profi ügyvéd, mégis kiderül, hogy épp elveszíteni készül férjét és kisfiát, mivel nem képes szeretni egyiküket sem. A film attal ér véget, hogy Sam az ügyvédnőnek köszönhetően visszanyeri lányát, az ügyvédnő pedig Sam-nek köszönhetően megtanul szeretni.

 

Billy Elliot

Billy Elliot egy fiatal fiú, aki egy szegény bányász negyedben, egy szénbányász családban nőtt fel valahol Észak-Angliában az 1980-as években. Családi háterénél fogva arra rendeltetett, hogy idősebb testvére és apja nyomdokait kövesse. Az egyetlen különbség a tánctehetsége és a tánc iránti szeretete. Egy helyi tánctanár felkarolja és bátorítja. Teljesen ingyen tanítja őt. Ajánlólevelet ír, melynek köszönhetően Billyt felveszik egy nívós tánciskolába. Mindez eleinte heves tiltakozást vált ki Billy testvéréből és édesapjából, ám a film vége felé mindketten rájönnek arra, hogy a tánc az egyetlen remény Billy számára, hogy megmeneküljön a szegénységtől. Billy apja kész mindent megtenni fia sikere érdekében.

 

Quiz show

Charles Van Doren fiatal, jóképű, egyedülálló nyelvész professzor a Kolumbia Egyetemen az 50-es években. Édesapja ugyanennek az egyetemnek híres professzora. Charles rendkívül népszerűvé válik egy országos televíziós csatornán sugárzott "Quiz Show" révén, melyben nehéz kérdéseket válaszol meg. Meg is gazdagszik, hiszen folyamatosan nyer. Nagyon kedveli újonnan jött hírnevét és szerencséjét. A közönség is szereti és hősként tiszteli. A tévés rendezők is elégedettek, hiszen rengeteg ember nézi a show műsort és a haszon soha nem látott magasságokba szökik. Csak egyetlen probléma van. Mindez pusztán hazugság. Charles már a játék előtt megkapja a kérdéseket és a válaszokat. A film igaz történeten alapul, és bemutatja a hivatalos nyomozását egészen a csalás felderítéséig.

 

A jövő kezdete

Trevor tanára olyan házi feladatot adott az osztálynak, ami kihívást jelent a gyerekeknek: gondoljon ki mindenki egy olyan ötletet, amit megvalósítva, jobbá teheti a világot. Trevor ötlete egyszerű és egyben forradalmi. Tegyél valami különlegesen kedveset valakivel, amire ő maga nem lenne képes. Aztán ahelyett, hogy visszafizetné kedvességedet, szólj neki, hogy adja ezt tovább inkább három másik embernek. Így elkezdődhetne a kedves cselekedeteteknek egy láncreakciója, megsokszorozódhatna és végül megváltoztathatná a világot. Trevor elkezdi ötletét átültetni a gyakorlatba - és valóban, az emberek reagálnak, és elkezdik továbbadni.

 

Amistad

Az Amistad nevű hajó 1839-ben keveredett Connecticut partjaihoz, fedélzetén 53 afrikaival, akik fellázadtak fogva tartóik ellen. Idegen környezetben, az idegen kultúra és nyelv ismerete nélkül kellett megvédeniük jogaikat a bíróság előtt. Elhúzodó perük a rabszolgaság eltörlésének jelképévé vált.

 

A rakparton

A színhely a New York-i kikötő: Terry, az egykori ökölvivó, sötét üzelmekbe fog Friendly szakszervezeti vezetővel, és akaratlanul belekeveredik egy dokkmunkás megölésébe. A kikötőnegyedben igen aktívan működő Barry páter és Terry szerelme, Edie segítségével Terrynek sikerül kiszabadulnia a szakszervezeti maffia karmaiból.

 

Folyó szeli ketté

Norman és Paul testvérpár, akik az 1920-as években nőnek föl egy eldugott kis montanai városban. Az apjuk presbiteriánus lelkipásztor, aki a templom berkein belül neveli gyermekeit és a pecázás fortélyaira ill. a teremtés csodáira tanítja őket. Noha mindketten ugyanazt kapták otthonról, a fiúk mégis teljesen ellentétes beállítottságúak. Az idősebbik, Norman egy nívós egyetemen szerez diplomát magának, míg a fiatalabból híres újságíró lesz, Montanaban. Norman gyakran érez bizonytalanságot az élete során, míg öccse, Paul tele van magabiztossággal. Paul ahelyett, hogy jóra használná a tálentumait, adottságait és a bátorságát, az élet sötét oldala felé fordul. Legnagyobb erőssége, hogy nem ismeri fel a félelmet, végül teljesen tönkre teszi őt.

 

Tuti seft

Bob, Larry és Phil három üzletember, akik együtt töltik a napjukat egy hotelszobában. A beszélgetésük során nagyon sok fontos dolog felmerül, mint pl. milyen az igazi jellem és hogyan formálódik ki. Milyen az igazi barátság? Larry és Phil országos cimborák és a marketing szakma veteránjainak mondhatók. Bob frissen végzett munkaerő, aki nemrég állt munkába a cégnél. Ahogy a fontos ügyfelek elvesztése következtében egyre inkább fokozódik s stress, úgy nő a feszültség a szobában. Nyilvánvalóvá válik, hogy a három férfi, három különböző módon áll hozzá az élethez. Bob a naiv keresztyén megtestesítője, Phil a mindenről lemondó posztmodernista, Larry pedig egy meggyőződéses humanista.

 

Forrest Gump

A film nyitó jelenetében egy toll kavarog a szélben céltalanul, miközben Forrest Gump egy padon ül a parkban, és saját életén mereng. Forrest értelmi fogyatékos, aki 75-ös intelligencia hányadossal rendelkezik. Az ölében egy doboz csokoládét tart, miközben felidézi édesanyja szavait: "az élet olyan, mint egy doboz csokoládé, soha nem tudhatod, mi tartogat számodra." A film első jelenetében tehát a sors és a véletlen szembenállásának kérdése vetődik fel. Mi irányítja a tollat (életünket)? A vak véletlen vagy előre kijelölt sorsunk. Ezután megismerhetjük Forrest életének négy bámulatos évtizedét. Először láthatjuk, amint fiatal fiúként elveszti mankóit, csak azért, hogy Elvist megtaníthassa rázni a csípőjét. Később, az iskolában focihősként ünneplik, majd a vietnami háborúban kitüntetést kap. Ez után pinpong bajnok lesz, és többször megfordul a Fehér Házban is. Végül nagyon gazdag lesz, és olyan sikereket ér el, amelyekről soha nem is álmodott. Ezzel párhuzamosan azt is láthatjuk, hogy Forrest barátainak élete is teljesen máshogy alakul, mint korábban gondolták, közelről sem olyan szerencsésen, mint Forresté. A film végén felmerül bennünk a kérdés: miről is szól az élet? Mi az, ami meghatározza az életünk alakulását? Forrest megadja a választ, amikor megkérdezik tőle, hogy miért szalad. Azt mondja: "Nem tudom." A kérdezők azt remélték, megtudják tőle, mi az élet értelme, hiszen Forrest, értelmi fogyatékossága ellenére, nagy sikereket ért el.

 

A szív dallamai

"A szív dallamai" Roberta Gaspari igaz története. Férje munkahelyiváltozásai miatt éveken keresztül költözik a család egyik városból a másikba. Roberta hűségesen követi férjét, akiről váratlanul kiderül, hogy megcsalja a legjobb barátnőjével. Roberta egyedül marad, és ezután már neki kell gondoskodnia két fiáról és saját magáról. A folytonos költözködések miatt tanári pályáján soha nem tudott kibontakozni. Tudomására jut, hogy egy harlemi iskola tanárt keres, és hosszú kitartó munkával meg is szerzi az állást. Látszólag kevés esélye van arra, hogy meggyökerezzen az iskolában,és sikeres legyen a tanításban, hiszen  a klasszikus zene nem a kelet-harlemi kultúra része. Roberta két fiával a város belsejébe költözik. Gyanakvás veszi körül. Elutasítják a szülők és a kollégái is. Bár határozott a gyerekkel, és magas követelményeket támaszt, diákjai mégis megérzik, hogy nagyon szereti őket. A gyerekeket negérinti a zene és irántuk tanúsított elkötelezettsége. Hamarosan fegyelmezetten gyakorolni és fejlődni kezdenek. Egyik megpróbáltatás a másikat követi, de zenei módszerei hatalmas sikert arat. Tíz év kemény munka után az iskola vezetése pénzügyi nehézségekre hivatkozva a zenei program megszüntetése mellett dönt. Roberta hű marad értékrendjéhez, nem adja fel a harcot. A lelke mélyén rejlő értékekre támaszkodva összeszedi magát, hogy úrrá legyen a legutolsó akadályon. Sok-sok ember erőfeszítése révén, valami csodálatos dolog történik, és a végeredmény túlszárnyalja legmerészebb álmait is.

 

A remény bajnoka

A film Jim Braddock profi bokszoló életéről szól, és a valóságban megtörtént eseményeket dolgoz fel. Minden együtt van, a kiváló történethez. Braddock egyszerű, becsületes családból származó, helybeli fickó. A közvetlen környezetében élő emberekből áll össze elkeseredett, de lelkes szurkoló tábora. Reménységet adó hősre várnak. A filben szerepel egy szerető társ, valamint egy bölcs edző, továbbá a hőseinket gáncsoló korrupt rendszer,és persze a nélkülözhetetlen gonosz ellenség is. Természetesen sor kerül a végső összecsapásra. Bár a film bővelkedik a bokszjelentekben, a történet valójában Jimnek és feleségének a szerlmi története. Túlélésükért küzdenek a depresszió évei alatt. Jim harca nem annyira a ringben zajlik, mint inkább mindennnapi életében. Férjként, apaként és bokszolóként is megállja a helyét, és jelleme lelki nemességre ösztökél bennünket. Élete arra emlékezteti a nézőt, ami igazán fontos az életben. Szerlmének és hűségének példáján keresztül látjuk, mit jelent kompromisszumok nélkül élni ás kitartani az értékek mellett mindaddig, amíg nem győzünk. A film erősíti bizalmunkat, mert jó példát mutat arra, hogy érdemes tisztességesen küzdeni.

 

Emberek és istenek

A fIlm a 90-es években játszódik egy kis algériai hegyi faluban. Nyolc francia ciszterzi szerzetes él itt együtt a helyi muszlimokkal, egészen addig békességben, míg fundamentalista szélsőségek meg nem támadják a falut. A korábban egyetértésben élő testvéreket megosztja a vak testvéri szeretet, illetve a józan gondolkodás. Végül feloldozást a film drámai vége sem ad.

 

Ábrahám

Ábrahám, (Richard Harris) az első ember, akivel Isten szövetséget kötött, s az egyetlen, aki Isten barátjának nevezhette magát. Ő volt az, aki Kánaán földjére vezette népét, miután a nomád törzs hosszan vándorolt a pusztaságban...

 

Jákob

Az öreg Izsák egy napon magához szólítja elsőszülött fiát, Ézsaut, hogy megáldja. Anyja, Rebeka segítségével azonban Jákob, a másodszülött fivér csellel magának szerzi meg az atyai áldást. Ézsau meggyűlöli Jákobot álnokságáért és bosszút esküszik. Ézsau haragja elől Jákob anyja testvérének, Lábánnak földjére menekül. Jákob hét évig szolgál, hogy Ráchelt feleségül vehesse. Lábán azonban idősebbik lányát, Leát csempészi Jákob nászágyába. Így Ráchelért újabb hét évet kell szolgálnia, majd még hat esztendőt a hozományért. Húsz év elteltével Jákob hazaindul, bár tart Ézsau haragjától. Ézsau elébe megy harcosaival, hogy megütközzék vele, Jákob azonban nyájának egy részét Ézsaunak adja és ezzel kiengeszteli ikertestvérét.

 

Jeremiás

Az Úr prófétáját, Jeremiást a népek és országok  fölé emelte, hogy hirdesse parancsát. Jeremiás megjövendöli, hogy Jeruzsálemnek fejet kell hajtania Babilon előtt. Jövendölését nem fogadják el, ezért a babiloni katonák elpusztítják a várost és a templomot. A templom felépül újra, és ezzel együtt az emberek szívében is megindul a változás...

 

Kate és húga

Kate és kishúga szorosabban kötődik egymáshoz, mint a legtöbb lánytestvér, hiszen Kate-nek az élete függ Annától. Sara még az ügyvédi karrierjét is otthagyja, hogy a lányai mellett legyen, ugyanakkor megfeledkezik a kisfiáról. Egy idő után Anna megelégeli a helyzetet. A tizenegy éves kislány ügyvédet fogad, és kezdetét veszi Amerika legkülönösebb pere.

 

A szív bajnokai

Michael Oher (Quinton Aaron) nem igazán tudja, mi az a család, és még kevésbé tudja, mi az a sport. A hajléktalan tizenéves a memphisi utcákat és lakótelepeket ismeri. A tehetős Leigh Anne Tuohynak (Sandra Bullock) nem sok fogalma van a fiú világáról. Mégis: találkozásukkal Michael otthonra lel, a Tuohy család pedig egy szeretett új fiúra és testvérre. Ez az igaz történet nem csak annak krónikája, hogyan lett Michael az amerikai futball csillaga, de a szereteté és az önzetlenségé is, miközben mindvégig elsöprő erővel hat a nézőre - akárcsak Bullock kivételes alakítása, amellyel a színésznő a legjobb női főszereplőjének járó Arany Glóbusz- és Oscar-díjat is elnyerte. Kövesse végig egy semmiből induló srác rendkívüli útját, aki már akkor győztes volt, mielőtt még a pályára lépett volna.

 

A békés harcos útja

Dan, véletlenül találkozik a benzinkutas Socrates-szel, aki segít neki abban, hogy megtalálja önmagát. Ám sokszor nem lehet eldönteni, hogy mi játszódik a fiatal fiú fejében, és mi a valóságban. Dan rövidesen súlyos motorbalesetet szenved, ami miatt az orvosok szerint már soha nem versenyezhet. Felkeresi hát Socrates-t és segítséget kér tőle, hogy készítse fel őt, mert Dan még legbelül érzi, hogy nem szabad feladnia. Szellemi és fizikai korlátait legyőzve Dan-nak sikerül újra formába lendülnie, és még az eddig elhanyagolt barátaival is jobb lesz a viszonya. Azonban arra nem gondol, hogy az edzője már lemondott róla és nem engedi, hogy részt vegyen a következő versenyen...

 

A legyőzhetetlen

1990-ben a dél-afrikai apartheid rendszer bukása után, 27 évnyi raboskodását követően kiszabadul a börtönből Nelson Mandela, s négy évre rá megválasztják elnöknek. Mandela rájön, országának szüksége van a népcsoportok egymásra találására, s a '95-ös hazai rendezésű rögbi-világbajnokságban meglátja ennek lehetőségét. Csak az a gond, hogy a rögbi Dél-Afrikában csak a gazdag fehérek sportja. (Ahogy a helyi szólás tartja: a rögbi barbár játék, amit úriemberek játszanak, a labdarúgás pedig úrias játék barbároknak.) Ahhoz tehát, hogy a válogatott az egész országot jelképezze, Mandela politikájára van szükség, amely a megbocsájtást hangsúlyozza. Végeredményt nem közlünk, hiszen olyan ez a film, mintha felvételről néznénk egy meccset. Annyit azonban érdemes leszögezni: sportfilmnek jobb az Invictus, mint portrénak. Felvillan benne egy-kettő az ország számos vérző sebéből, mégesm ismerjük meg igazán Dél-Afrikát, s ezzel azt a terhet, ami Mandela vállát nyomja. Eastwood terve azonban e hiányosságok ellenére is valóra vált: egyszerűen mutat be egy Nobel-békedíjas államférfit, pedig pont fordítva szokta: rendre egyszerű, hétköznapi drámákat ábrázol Oscar-díjas kivitelben. Mégsem vagyunk csalódottak.

 

A szeretet szimfóniája

A film nagyon érdekes hangulatban kezdődik, számomra legalábbis elég szomorúan. Mondhatjuk úgy is, hogy nem csak egy szép tündérmesét kapunk; inkább egy mélyen elgondolkodtató sztori. Az elején minden igazságtalannak és rossznak tűnik. Ám a történet hamar változik... láthatjuk egy kisfiú kitartását, szerelmes szüleinek kusza életét, és sok bonyodalom nehezíti a történetet.

 

Férfibecsület

Carl Brashear volt az a valós személy, aki az amerikai hadsereg egyik legszilárdabban fehérek uralta részlegében, a mélytengeri búvárok között próbálta meg elsőként ledönteni a faji korlátokat. Egy fekete földműves gyermekeként került a tengerészet kötelékébe, ahol hamarosan rá kellett döbbennie, hogy az igazi nagy feladatokat nem a színes bőrűek számára tartogatják. Ő azonban nem volt hajlandó megelégedni a takarítással, és a mélytengeri búvárok teljes jogú tagjává kívánt válni. Példaképet is talál magának a kemény, megalkuvást nem ismerő Billy Sunday személyében (Robert DeNiro). Breshear két éven keresztül lobbizik azért, hogy bekerülhessen a tengerészet búvárképző programjába, amelyet immáron Sunday vezet. Billy az átlagosnál sokkal keményebben bánik újoncával. Brashear (Cuba Godding Jr.) egyre csak törtet, míg Sunday élete az alkoholizmus, a makacsság, na és a viharos házasélet csapdáiból képtelen kievickélni. A tragédia akkor teljesedik ki, amikor egy fedélzeti balesetben Brashear elveszíti egyik lábát, ám mégis beakarja bizonyítani, hogy ennek ellenére is ő lehet a haditengerészet legjobb mélytengeri búvárja. A film a régi vágású életrajzok műfaját próbálja feleleveníteni. Nem akciójelenetekkel megtűzdelt szájbarágással kell szembesülnünk, hanem egy ember küzdelmes sorsának lehetünk tanúi, amint megpróbálja érvényesíteni önmagát egy olyan világban, ahol látszólag minden és mindenki összeesküdött ellene. Cuba Gooding Jr. persze most is nagyszájú játékos, aki nem hajlandó meghajolni az igazságtalan, begyepesedett megszokás előtt. Brashear szerepében ugyanakkor végre drámai énjét is kamatoztathatja. Robert DeNiro számára a kegyetlen katonatiszt figurája csupán rutinfeladat lehetett. A "Férfibecsület" kevéséb sikerült propaganda-ízűre, mint a katonai filmek többsége, s éppen ezért azoknak is jó szórakozást nyújthat majd, akik a külsőségek helyett elsősorban a belső konfliktusokra kíváncsiak. Mert abból bőven kijutott Brashear-nek, akiről a film méltó módon emlékezik. Azért ajánlom a filmet, mivel nagyon tanulságos, miközben megrázó is lehet olykor. Nemcsak a megkülönbözetés ellen szól -hiszen Isten minden embert egyenlőnek teremtett-, hanem az igaz történet alapján készült film remek példát mutathat a kitartás a hit mellett is. Ha valaki igazán kitart dolgokban, akkor sok minden máshogy alakulhat az életében Isten mellett. 

 

A hetedik nap

Isten hat nap alatt teremtette a világot, a hetediken pedig pihent. Úgy tartják, azért történik sok szörnyű bűntett vasárnap, mert akkor Isten csukva tartja a szemét. Egy eldugott kis spanyol faluban két család már nemzedékek óta viszálykodik egymással. A gyűlölet évtizedek óta halmozódik bennük, míg végül kirobban. Egy vasárnap az egyik család tagjai állig felfegyverkezve a faluba vonulnak és mindenkit lemészárolnak, aki csak az útjukba kerül, a csecsemőktől az aggastyánokig. Carlos Saura gyönyörű képi megoldásokkal teli filmje valóban megtörtént eseményeket dolgoz fel.

 

Az arcnélküli ember

Chuck (Nick Stahl - Terminator 3.) elhatározza, hogy katona lesz, ám szinte folytonos harcot kell folytatnia a tervét keményen ellenző anyjával, illetve állandóan gúnyolódó féltestvérével. A fiú számára a döntés azzal jár, hogy szinte az egész nyarat végig kell tanulnia, ám mivel erre egyedül nem képes, segíytség után néz: így ismerkedik össze a város szélén, teljesen magányosan élő, rejtélyes extanárral, Justin McLeoddal (Mel Gibson). A férfi körül borzasztó legendák keringenek, mivel egy évekkel ezelőtti szörnyű balesetben a fél arca összeroncsolódott és így mindenkitől elzártan, "hamburgerképű"-ként a környék pedofíliát és tömeggyilkosságokat suttogó plelykái által elszigetelve kell élnie a mindennapjait. A kényzserűen egymásra találó, meg nem értett és száműzött ember először csupán a tanulásra szoríytkozó kapcsolata lassacskán túllépi a megszokott tanár-diák viszonyt és alakul át őszinte barátsággá, melyben Chuck és McLeod már nem magányosan, hanem egymást segítve néz szembe sérelmeikkel, sebeikkel és az őket megérteni képtelen környezetükkel... Apró, kellemes, komoly munka a világot megrázó A passió és az Oscart hozó A rettenthetetlen előtt: Mel, az újonc direktor már első munkájával bizonyítja tehetségét: érzékeny, precíz, érzelemgazdag és ötletes alkotó, aki a néző figyelmét mindvégig lekötve csodálatos történetet képes elmesélni a kitaszítottságról, az álmokról és a barátságról.

 

Szoba kilátással

Az 1900-as évek elején egy fiatal, jó családból származó angol ifjú hölgy, Lucy Honeychurch (Helena Bonham Carter) először látogat el a napfényes Toscanába, Firenzébe. A hely melegsége, a helyiek kedvessége nem csupán őt, de kuzinját és kísérőjét, Charlotte Bartlettet (Maggie Smith) is elragadtatással tölti el, annál is inkább, mivel Lucy az álszent, intellektuális férfival, Cecil Vyse-szal (Daniel Day-Lewis) köterndő jegyessége elől szinte menekülve indult el a ködös Albionból. Toscana ege alatt azonban egy csodálatos, romantikus világgal ismerkedik meg, sőt miután közelebbi kapcsolatba kerül a szabadelvű George Emersonnal (Julian Sands), új udvarlója egy teljesen szokatlan, érzelmekkel teli bohém világot nyit meg előtte: Lucy leendő esküvőjével ne törődve, szinte aléltan merül el a szenvedély csillogó óceánjában... Az E. M Forster regényéből készült könnyed, kosztümös filmkomédiát megalkotó James Ivory-Ismail Merchant - Ruth Prawer Jhabvala rendező-producer-író trió már olyan remekművekkel lepte meg a nagyérdeműt, mint a Howard's End - Szellem a házban, a Napok romjai, a Jefferson Párizsban vagy a Túlélni Picassót. A Szoba kilátással sem lóg ki ebből a sorból: gyönyörű, mókás, a végtelenségig romantikus, remekül elkészített regényadaptáció, amely minden részletéből napfényt és csillogást sugároz.

 

Lendkerék

Megtérés és autókereskedés? Tisztességes haszon és talpon maradás? Érdekes párosítások! De vajon működnek-e? - Nem is tudjuk, micsoda rejtett motorjai vannak még a gazdaságnak! S nem csak Amerikában... "Gyönyörködjél az Úrban, és megadja szíved kéréseit! Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik: világossá teszi igazságodat, jogodra fényt derít. Légy csendben, és várj az Úrra! Ne indulj fel, ha az alattomos embernek szerencsés az útja! Tégy le a haragról, hagyd a heveskedést, ne légy indulatos, mert az csak rosszra visz! Mert a gonoszok kipusztulnak, de akik az Úrban reménykednek, azok öröklik a földet." (Zsoltár 37,4-9)

 

Áldott kezek

Egy csodálatos film dr. Benjamin Carson életéről. A hívő idegsebész egy hátrányos helyzetű családból származik. Gyermekkorától fogva csak az édesanyja hitt benne, hogy képes lesz valamire vinni az életben. Ajánlom megnézésre ezt a valós eseményekre épülő történetet.

 

Megmentő Isten

Egy férfi aki gyilkosságért ült 15 évet az Úr szolgálatába áll. Kemény környezetben játszódik (kábítószer árusok). Főszerepben a híres színész, Ving Rhames, megváltozott a hosszú börtönévek alatt. A gyűlölet és a bűn terhétől megszabadult, megtalálta Istent, s vele azt a Hitet, amelyre oly régóta vágyott. Kiszabadulása után visszatér arra a környékre, ahol felnőtt, hogy átvegye apjától a templomot és a papi szolgálatokat. Hitet és reményt szeretne vinni azokra az utcákra, amelyeket teljes egészében a bandák uralnak, s ahol minden a kábítószer körül forog. Mindeközben folyamatosan szembe kell néznie saját múltjával is, és emlékeztetnie magát: bármekkora legyen is a kísértés, nem eshet még egyszer bűnbe, nem engedhet az erőszak csábításának.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.